Az önmegismerésről

Bárki megtapasztalhatta már, hogy igazságtalanul érték kritikák, amikor bántó vagy ellenséges volt a környezet visszajelzése, amikor a véleményét semmibe vették, pedig csak jót akart. Nem értjük ugyan miért fordulnak el tőlünk emberek, miért olyan zaklatott minden körülöttünk, de fájdalmasan érint bennünket. Feszültek, idegesek, ingerültek leszünk és ösztönösen visszavágunk, könnyedén megfogalmazzuk kritikánkat, lenézzük, megítéljük a másikat.... és ezzel együtt magunkat is.

Eszünkbe jut-e, hogy a környezetünk reakciói a mi saját belső világunkból tükröznek vissza valamit? Mi az, ami irritál a másikban, ami elfogadhatatlan a hozzáállásában, amit megítélünk a viselkedésében, ami neki jobban megy, mint nekünk? Mi az, ami benne emlékeztet önmagunkra?

A külső élmény meghív bennünket egy belső nem tudatosított tartalmunkkal való foglalkozásra - mert minden külső hatással, ami heves érzelmi reakciót vált ki belőlünk, foglalkoznunk kellene... ha figyelnénk a jelekre, ha fontos lenne számunkra megérteni önmagunkat, ha nem félnénk annyira a szembesüléstől.

Lényegesen egyszerűbb másokat vagy a körülményeket okolni a sikertelenségünkért, amiért boldogtalanok vagyunk, amiért nem tudjuk véghezvinni a terveinket, amiért nekünk nem megy...

Az önfelfedezéshez elengedhetetlen, hogy a "tükörbe" nézzünk és mindenkinek saját, egyedi tükre van, a környezete. Nem véletlenül vesznek körül bennünket éppen azok az emberek, akik mellettünk vannak: a társunk, a családtagok, barátok, munkatársak, főnökök... mind visszajelezést adhatnak önmagunkról.

Mások viselkedésében megtalálhatjuk azt, ami felhívja a figyelmünket saját gyenge pontunkra, mert minden gondunk, dilemmánk, tévedésünk gyökere belső világunkból ered. Mivel a belső világunkat kivetítjük a környezetünkre, a külvilági akadályokat csak belsőleg lehet megoldani, mindig a saját önismereti fejlődési szintünknek megfelelően.

A tükör által feltérképezhetjük azokat az évek alatt kialakult viselkedésmintáinkat, hozzáállást, szokásokat, elavult elveket, meggyőződéseket, amiket ideje átalakítanunk, megreformálnunk, amik gátolnak bennünket a fejlődésben, de segíthet rálátni arra is, ami miatt egyediek, kivételesek és szerethetők vagyunk.

A tükröt szemlélve ráébredhetünk, hogy milyen erők tudják átvenni az uralmat felettünk: a saját vagy mások elvárásainak való megfelelés, a külső visszajelzésektől függés, a másokkal való összehasonlítgatás, a környezetünkhöz viszonyított eredményeink, ami miatt sokszor alulértékeljük magunkat. Ráláthatunk arra, hogy milyen önsorsrontó viselkedésmintákat követünk, amivel szabotáljuk a boldogságunkat, megnehezítjük az életünket: az alkalmazkodás hiánya, lázadozás, makacsság, rugalmatlanság, konfliktuskerülés, túlérzékenység, önbizalomhiány, kételkedés önmagunkban.... mindaddig, amíg el nem indulunk az önfelfedezés útján.

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy szembenézzünk a gyengeségeinkkel, a szorongásainkkal és nehéz szembesülés, amikor kiderül, nem is azok vagyunk, akinek addig hittük magunkat, de ahhoz, hogy önmagunkra találjunk, előbb le kell bontsuk a képet, amit megalkottunk. Önmagunk átalakításának folyamata nem könnyű feladat és nem is megy egyik napról a másikra, de megéri befektetni az energiát. Egy kiforrott, stabilabb énkép lehet a jutalmunk, amivel reálisabban láthatjuk magunkat és másokat egyaránt.

Ha belül nincs káosz, akkor kívül sincs bizonytalanság. Ha belül nincs harc, akkor kívül sincs küzdelem. Ha bennünk rend van, akkor kívül is rendeződnek a dolgaink, harmóniára találunk.