Elválasztva önmagunktól
A kevés vagyok ehhez, a nem érdemlem meg, a nem érek fel hozzá, a nem vagyok elég jó hogy... nyomasztó gondolatok, érzések szorongásai átszőhetik az életünket, állandó görcsösséghez vezetnek, keretek közé szorítanak, határt szabnak a létünknek.
Önvédelemből, hogy mások nehogy felismerjék titkainkat, vélt hiányosságainkat, ne kelljen kudarcainkkal szembesülni, öntudatlanul egyre magasabb falakat emelünk magunk köré, elhidegülünk, kizárunk másokat. Ők nem jöhetnek be a bezárt ajtón, de mi sem tudunk elérni számos vágyott minőséget. Belső gátjaink épp attól távolítanak el, amire oly nagyon áhítozunk, legyen szó felszabadultságról, életörömökről, társról, harmonikus kapcsolatokról, termékenységről, anyagi és értelmi biztonságról.
A bizonytalanságunkat, a kishitűségünket azzal kompenzáljuk, hogy ellenőrzésünk alatt tartjuk a helyzeteket, nem élünk a lehetőségeinkkel, lebeszéljük magunkat az ötleteink megvalósításáról, kellő távolságot tartunk kapcsolatainkban, befagyasztjuk érzelmeinket, elmenekülünk intim helyzetekből, de kiválthat indulatos viselkedést vagy teljesen visszahúzódó, elmagányosodott életet is. Gyakran rá sem eszmélünk, hogy méltatlan helyzetekbe, érdemtelen kötődésekbe kapaszkodunk, félmegoldásokra használjuk el az energiának, ami a gyötrő, elégtelenség érzést tovább mélyíti.
Az élet visszaigazolja a magunkról alkotott képet, a belőlünk áradó bizonytalanságot, a csüggedtséget, a félelmeinket, a gátlásainkat.
Mindaddig, amíg elhisszük, hogy nincs választásunk, elismerésre éhezve taktikázhatunk, mások sikereire irigykedhetünk, áldozatszerepbe ragadhatunk, átengedhetjük az életünket meghatározó döntéseket másoknak, elhidegült kapcsolatban sínylődhetünk, lemondva a vágyainkról önmegtartóztatásban élhetünk stb.
Csak az időt vesztegetjük, míg másokat hibáztatunk a szenvedésünkért, amíg kívül rombolunk. Az elégedetlenségből, a kilátástalanságból való szabaduláshoz elsősorban az a felismerés szükséges, hogy ez így nincs rendben, hogy ráébredjünk, ennél többről kell szóljon az életünk és arra érdemesek vagyunk, hogy felismerjük, a rendezésre szoruló élethelyzetünk kialakulásában szerepünk van, mi is hozzájárultunk. Ezzel megindulhat az a kitartást igénylő munka, mellyel az önmagunkban épített börtön falait elkezdjük lebontogatni, hogy a sokáig cipelt mintáink, terheink alól felszabadulhassunk.
Ahhoz, hogy belső gátjainkat átszakítsuk, hogy túlnőhessünk az elégtelen helyzeteinken, el kell köteleződnünk amellett, hogy változnunk - változtatnunk szükséges. Nézőpontot és hozzáállást kell váltanunk, a félelmeink ellenére le kell zárnunk sehova sem tartó helyzeteket, érzelmileg megterhelő kapcsolatokat, ki kell próbáljunk új dolgokat, át kell alakítanunk a biztonságot nyújtó fellépésünket, viszonyulásunkat, szokásainkat.
Te mennyit érsz?
- Vénusz – Szaturnusz feszült fényszög és azzal analóg állások margójára -