Irányvesztettség

A cselekvéshez tűz kell, lelkesedés, aktivitás és egy tisztázott cél, amire irányulhat. Akarat, hit, eltökéltség és kitartás, hogy azt a valamit elérjük, megszerezzük, hogy növekedjünk, hogy valamit élhetőbbé tegyünk.

Van, hogy nem találjuk a pontos irányt, ami felé törekedhetnénk. Álmodozunk valamiről, de csak egy érzés, egy sejtelem van, ami megfoghatatlan, homályos, talán zavaros.

Van hogy megkérdőjelezzük vagy félreértjük magunkat, nem megyünk bele egy konfliktusba, hogy kiálljunk saját vágyaink mellett és a másik igénye alá rendelődünk. Hagyjuk magunkat eltéríteni, inkább más kívánsága szerint teszünk, az ő terveinek megvalósításába fektetjük az energiánkat - talán még hisszük is, hogy ez a helyes.

Az engedékenységgel győzni lehet, de könnyen egy folytonos konfliktuskerüléssé, megfelelési kényszerré nőhet, ami belső ellentmondássá, feszültséggé válva betegséget generálhat.

Különbséget kell tennünk aközött, hogy menekülésből, akaratbeli gyengeségből, megalkuvásból haladunk olyanokkal, akiktől beteljesülést, érvényesülést vagy védelmet remélünk és aközött, hogy megengedjük magunknak azt, hogy a belső jelzések vezessenek. Ösztönök, megérzések a pillanat, a helyes irány megválasztásához, a kedvező lehetőség meglátásához.

Ha frusztrációt okoz, ha visszatérő probléma  a félrecsúszó energia, a saját vágyak kiéletlensége, célok feladása, akkor érdemes boncolgatni, kutatni magunkban az erőtlenségünk, bizonytalanságunk, a befolyásolhatóságunk okát.

Ha csak időszakos az irányvesztettség, akkor meglehet, hogy nincs ideje a mindenáron cselekvésnek, vagy túl sok mindent akarunk egyszerre és hagynunk kell,  csak időt kell adnunk magunknak, hogy tisztuljon a kép.

- Mars-Neptunusz feszült kapcsolódásának margójára -