Önállóvá válni

Aki önállóvá vált, az az életében nem függ más támogatásától, nem igényli az állandó odafigyelést, más személy irányítását, gondolkodásában vagy cselekvései során saját elveit követi és nem hagyja befolyásolni az életét.

Az asztrológiában az önállóság-önállótlanság témája érinti a Rák jegyét és azok érezhetik leginkább közel magukhoz, akiknek a Rák jegy vagy a IV ház hangsúlyos a horoszkópjukban (pl. Nap, Hold, Ascendens a Rákban).

A Rák nőies jegy és e jellegéből fakadóan szüksége van támaszra, melegségre, meghitt otthonra. Szüksége van valakire, akire rábízhatja magát, akihez tartozik, aki vezeti. Keresi az érzelmi védettséget, elvárja, hogy gondoskodjanak róla, függ másoktól. Aki mellett biztonságra talál, azt szeretettel veszi körül, szívesen hoz áldozatot érte, akár teljes önfeláldozásra képes, engedelmeskedik, igazodik, fontos hogy érezze, szükség van rá.

Könnyen ráhangolódik másokra, a környezetből érkező hatások erősen befolyásolják érzésvilágát, gondolkodását, nézeteit, ezért védekezésként beleegyező, alkalmazkodik. Egész lényén érzelmei uralkodnak, ragaszkodó, mindenhez és mindenkihez érzelmi alapon közelít. Szoros összetartozást érez a szüleivel, a családjával, a múlttal, az emlékeivel, az otthonával, a hellyel és közösséggel ahol él vagy dolgozik. Nehezen mond le arról, amit megszerzett, mert célja az érzelmi kapocs fenntartása.

A Rák jegy szimbolizálja az anyát, az otthont, a családot is, mint azt a biztonságos közeget, melyre mindannyian vágyunk. Innen indulunk és ide érkezünk vissza nap mint nap, fontos hát, hogy ez a háttér védelmet nyújtson, itt megnyugvást és örömöt találjunk, szeretettel öleljen körül bennünket.

Ha ez a közeg nem nyújtja egy gyermek számára a vágyott biztonságot, elmenekülhet, vagy a sors rákényszerítheti a korai önállóvá válásra. Nekik túl korán kell megtanuljanak felelősséget vállalni önmagukért, felnőni és döntéseket hozni, nem tudják megélni a gyerekkoruk önfeledtségét és játékosságát. Előfordulhat, hogy az egyik szülő elvesztése vagy háttérbe szorulása esetén átveszik ennek a szülőnek a szerepét, nemtől függetlenül gondoskodó anyaként vagy családfenntartó apaként viselkednek és a szerepnek megfelelően élik a további életüket is. Számukra a sors szerint felvett szereptől való megválás és a saját életútjuk felvállalása lehet a feladat.

Lehet az anya vagy a születési család az a háttér, ahonnan nem tud vagy nem akar valaki leválni, a forrás közelsége vagy az attól való függés fogva tartja, bekebelezi. Megvédi az egyedülléttől, támogatja, gondját viseli és ő az anya karjaiban ragad. Az önállóvá válás elodázódik, mert a kinti világ félelmetes, ahol egyedül kell helyt állni és felelősséget vállalni. Bármilyen - akár sérelmes - is a múlt, annyira hozzászokik, hogy e nélkül bizonytalannak érzi magát, függ tőle. Vagy ha saját családot alapít, a segítségért, a védelemért cserébe alárendelődik a kapcsolatban. Belekapaszkodik a társba, rátelepszik, megfojtja a ragaszkodásával, a törődésével.

A másik szélsőségbe tehát azok tartoznak, akiknél kitolódik az önállóvá válás. Ők igyekszenek felnőttesen viselkedni, de a lelki fejlődés elmarad: ha nem ők állnak a középpontban, akkor megsértődnek vagy bezárkóznak; a lehető legtovább ragaszkodnak a szülői közeghez és nem akarnak a családtól eltávolodni, elszakadni, leválni; függnek az anyától; nagy korkülönbséges kapcsolatokba bonyolódnak..... ezek infantilis viselkedések.

Persze ítélkezhetünk, de a háttérben különböző okok húzódhatnak meg. A teljesség igénye nélkül néhány lehetséges magyarázat:

• szorongás a felelősségvállalástól, saját család alapításától, ha pl. a családi közegre nem volt jellemző a melegség, az odaadás, az elfogadás, nem alakult ki közelség, ami hatással van arra, hogyan kell megbízni, szeretet élményt adni, érzéseket nyújtani és fogadni, az összetartozást megélni másokkal.
• szorongás attól, hogy egyedül kell képviselnie önmagát ha pl. a születési családban kerülték a konfliktusok felvállalását és inkább igyekeztek elfedni a feszültséget vagy a túlzott törődés, túloltalmazás volt jellemző, ami nem hagyja a gyermeket kibontakozni, érni, nélküle védtelenség érzés alakulhat ki benne a környezetével szemben.
• túlzott családi kötődés ha pl. a szerepek és feladatok összemosódtak a családban, túlságosan beavatkoztak egymás életébe akadályozva az elkülönülés lehetőségét.
• a szülők egzisztenciális biztonságérzetének, társadalmi szerepének, vagy a zavaros családi háttérnek befolyása a jövőképre, a kilátásokra.

Vajon tudnak-e annyi erőfeszítést tenni azért, hogy feloldják, felszabaduljanak a visszahúzó érzések, kötődések alól, amik a gyökereikhez kötik, vagy a kényelmesebb megoldást választják, a megszokott közelséget - akár az egyedüllétet, az álmaik feladását is -, ami egyben elválasztja mindentől, ami kiteljesíthetné őket, mint saját otthon teremtése, család alapítása, gondoskodás, érzelmi közösség vállalása....

Kérdés, hogy merre húz a szívük? Melyik utat tudják teljes szívvel követni?

Ahhoz, hogy a függésből a függetlenedés felé induljanak, mindenekelőtt fel kell ismerniük a problémát. Kézbe venni az életük irányítását, kezdeményezővé válni, nem sodortatni magukat, nem arra várni, hogy a sors dobálja őket valamerre. Tudatosan felvállalni a kihívásokat és nem menekülni előle. Felismerni, hogy az érzelmi kötések befolyásolják az életüket, ezért fegyelmezni, határt szabni, mederbe terelni azokat. Saját értékrendet szükséges kialakítaniuk, megtalálni az értéket a mindennapokban. Új szokásokat bevezetni az életükbe, kisebb-nagyobb feladatokkal hozzászoktatni magukat, hogy önmaguk életét egyedül is szervezni képesek.

Szülőként olyan helyzetbe hozhatjuk gyermekünket, amikor egyedül kell helyt állnia, korának megfelelő döntések elé állítani, olyan feladattal megbízni, amit önállóan kell megoldania, ráébreszthetjük az elmulasztott felelősségvállalás következményeire. Kérdés, hogy mi szülők - akiknek talán túl korán kellett belenőni az élet viszontagságaiba - nem szabunk-e gátat gyermekünk önállósodásának? Csak még egy kicsit anyáskodnánk, babusgatnánk, védelmeznénk ...

... mert még nem tudjuk elengedni.