Szívünk szerint

Akkor, amikor arra is igent mondunk, amire valójában szeretnénk nemet mondani, háttérbe szorítjuk saját igényeinket, érdekeinket és saját értékeinket. De megtörténhet ez fordítva is, nemet mondunk, amikor a szívünk igent diktál, mert nem illik, nem szokás, nem ezt várják tőlünk. Bárhogyan is döntünk, ha ellentétbe kerülünk önmagunkkal, az frusztráló érzést kelt bennünk, feszítő lehet az elégedetlenség, belső konfliktusba kerülünk önmagunkkal.

Gyakran befolyásolnak a születési családunkból hozott mintáink, ahol megtanuljuk a fegyelmet, a rendet, hogyan viselkedjünk, azt hogy mi illik és mi nem. Megtanulunk megfelelni, megtanuljuk, hogy milyennek kell lennünk és mi igyekszünk ennek eleget tenni. A megfelelés hátterében állhat az az érzés, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha teljesítünk. Pedig valójában az értékességünknek abból kellene fakadnia, akik vagyunk.

A születési családból hozott mintáinkban az van benne, amit elődeink helyesnek véltek, de mi a helyzet velünk? Idővel saját értékrendet szükséges kialakítanunk. Megtartva meghaladni, ez a fejlődés kulcsa. Megtartani a számunkra értékes és elengedni, leselejtezni a bennünket gátló mintákat.

Vannak, akikből szorongást vált ki minden olyan szituáció, ahol nemet kell mondani, pedig ezzel csak saját prioritásunkat helyezzük előtérbe.

Szorongásunk forrása lehet a félelem, hogy másokat megbántunk és a válaszunk befolyásolja a kapcsolatunkat. Népszerűtlenek leszünk, vagy a másik később elutasít bennünket emiatt. Ösztönösen törekedhetünk az elfogadásra, ezért inkább alkalmazkodunk, együttműködünk másokkal. Ez így nem áldozathozatal, hanem kiszolgáltatottság, amivel hatalmat adunk a másik kezébe. Hatalmat felettünk.

Szorongást kelthet bennünk a konfrontációtól való félelem,  de  nemet  mondani  azt  is  jelenti,  hogy  kiállunk önmagunkért. Gyakran csak a konfrontáció által találhatjuk meg azt a közös nevezőt, ami az egyensúlyhoz, a harmóniához vezet. E nélkül csak szőnyeg alá seperjük, elodázzuk a problémáinkat, az összegyűlt, elfojtott agresszió pedig váratlanul robbanhat ki belőlünk - általában a lehető legrosszabbkor. Mindenki számára fontos megtalálni magában azt a belső erőt, ami által képessé válik felvállalni saját vágyait, azt, amire igénye, szüksége van. Nem bántóan, de őszintén.

Akaratnyilvánítás ez, és ehhez tisztába kell lennünk a számunkra fontos értékekkel, a saját határainkkal, mert csak így tudunk másoknak is határt húzni. Saját korlátaink ismerete által tudjuk meghatározni, hogy nézeteink, értékrendünk szerint mire tudunk időt és energiát szánni, mi a fontossági sorrendünk. Vannak fizikai korlátaink is, amit figyelembe kell vennünk. Ha túlterheljük, túlhajszoljuk magunkat, az stresszfaktor számunkra, ez pedig befolyásolja az energia szintünket, az életkedvünket, a teljesítményünket.

Félhetünk attól, hogy elszalasztjuk a lehetőségeket, de valójában semmiről sem maradunk le, ha időnként nem veszünk részt a dolgokban, hiszen mindig akkor és ott vagyunk, ahol éppen lennünk kell.

Mérlegelnünk kell a válaszunk előnyeit és hátrányait, de nem önzőség, ha azt követjük, amit a szívünk diktál. Felemelő érzés, amikor levetjük hamis álarcainkat és a belső iránytűnk szerint döntünk, az érzéseink, a gondolataink és cselekedeteink összhangban vannak egymással és megéljük az önazonosságot, hitelessé válunk önmagunk szemében. Próbálgassuk!