Vízöntőségről - nem csak Vízöntőknek

Időnként lázadunk.... de mi ellen? Mi az, amit nem tudunk elfogadni?

Az anyagot, igen. Amikor valami formát ölt, amikor megvalósul, amikor kézzelfoghatóvá válik, már nem felel meg az elképzeléseinknek, már nem egyezik az elveinkkel, már nem olyan szép. Akárcsak a mitológiai Uranosz, aki látni sem bírta ormótlan gyermekeit.

Az elKÉPzelés egy kép csupán, de a formát öltött anyag a VALÓság. A képünk tökéletes, minden a helyén van benne, de a megvalósításba hiba csúszott. Ami van, az szorít, unalmas, elégedetlenné tesz. Elveszett a vonzalom, a vágy, amit a kép iránt éreztünk, már nem elég izgalmas, így már nem kell. Feszít belülről, hogy tovább álljunk, hogy újat keressünk, valami mást, különlegest. Biztos van jobb ennél - gondoljuk -, kilépünk a keretből, szabadulni vágyunk, a következményeket figyelmen kívül hagyva..... de meddig menekülünk?

Amit kívül keresünk, az belül van, mikor nézünk hát végre szembe a teremtésünkkel, a félelmeinkkel? Mikor leszünk hajlandóak a mában élni ahelyett, hogy az idealizált jövőnket képzelegjük?

Ami megvalósult, az a belső világunkat tükrözi. Nem a képet, amit megálmodtunk, hanem ami valójában bennünk van, belül, a lelkünk mélyén, amivel nem akarunk kapcsolódni, amire még gondolni sem merünk.

A kép csalóka, de a formát kevésbé ismerjük, ha csak kívülről akarjuk szemlélni a dolgokat, ha nem merjük közel engedni magunkhoz, igazán megismerni, nem merünk belemerülni, mélyen kötődni hozzá.... a közösséghez, a szerelmünkhöz, az érzelmekhez, a hétköznapokhoz.... mindig kell egy kiskapu.

Mindenkinek van olyan szeglete az életének, amelyet nyugtalanság, ellenállás, függetlenségvágy hat át, ahol másként akarjuk csinálni mint mások, ahol feszegetjük a korlátainkat, ahol elszakadásra, megújulásra vágyunk, mert az állandóság nem kielégítő számunka. Valahol megéljük ezt a Vízöntős, Uránuszi energiát, de vajon az elgondolásaink összhangban vannak-e valódi önmagunkkal? Nem lehet, hogy az elveink túl merevek, a terveink, az elképzeléseink nélkülözik a realitást vagy túlságosan öncélúak? Talán az ideáink nem is egyeznek a valódi mély vágyainkkal... 

Az önként saját korlátok vállalása, amiket képesek vagyunk betartani, nem gátolják a szabadságunkat, hanem keretet adnak az életünknek, biztonságot nyújtanak....

...mert nem létezik tökéletes, de optimálissá még tehetjük.